Ezúttal szeretném megköszönni minden eddigi és új olvasómnak a kitartást, és a támogatást.
Igazán boldoggá tesz az,hogy motiváltok, és hozzászólásaitokkal, e-mailjeitekkel, lájkokkal megerősítéseket kapok tőletek, amiért nagyon hálás vagyok, köszönöm szépen.
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire sok kedves emberrel fogok találkozni a blogon keresztül, akik szeretnek engem, kíváncsiak rám,és örömmel olvassák azt amit írok.
Köszönöm, hogy vagytok nekem!!!
Arra gondoltam, hogy a 100. követőm után, egy olyan kérdőívet fogok összeállítani nektek, amit ti rendszeres olvasóim teljes egészébe másolás-beillesztés formában ki tudtok tölteni, és visszakülditek nekem, az itsbellatime.@gmail.com címre.
Tárgyhoz írjátok be: " Itsbellatime követője "!
Ennek az a célja, hogy amint megkaptam a kitöltött űrlapot, bejegyzéseimben postolom, hogy ti is megismerhessétek egy picikét egymást, engem illetve én is jobban megismerhesselek benneteket.
Ha majd megtalálod magadat a bejegyzésemben, ez után, saját bogodban is közzé kell tenned részletezve, hogy te is szerepeltél az itsbellatime.blogspot.com oldalon,/ amit belinkelsz /, hogy a te követőid is, ha rákattintnak, el tudják olvasni a részleteket.Képeket is küldhetsz / Valamelyik kérdéshez csatolva / Jpg formátumban.
Nagyon szépen köszönöm a részvételedet!
XOXO
Íme a kérdőív:
Itsbellatime követője!
1. Mi a keresztneved?
2. Hány éves vagy?
3. Hová valósi vagy?
4. Tagja vagy-e közösségi hálózatnak, amit meg szeretnél osztani?
5. Mi a blogod URL-je, címe?
6. Miről szól a blogod?
7. Mit szeretnél elérni a blog írásával?
8. Kedvenc képed/képeid amik inspirálnak.
9. 5 kedvenc szépségápolási terméked.
10. Milyen híresség, ki vagy mi inspirál téged?
+ a ráadás 11.
Mi az élet filozófiád?
MAGAMRÓL:
1. Mi a keresztneved?
Izabella
2. Hány éves vagy?
Háúúúha…. most már a Krisztusi korba beléptem, hát megy az idő.
3. Hová valósi vagy?
Balatonszárszó
4. Tagja vagy-e közösségi hálózatnak, amit meg szeretnél osztani?
5. Mi a blogod URL-je, címe?
6. Miről szól a blogod?
Szépségápolásról, frizurákról, sminkről szól. Megszállottja vagyok a frizuráknak, hajaknak, sminkeknek, és mindennek, ami a kreativitást veszi igénybe. Szeretem, ha alkothatok, és azt is, ha hagynak alkotni. Szeretek új dolgokat megismerni, kipróbálni, még ha ez néha félelemmel is jár. Mindenki retteg az új dolgoktól, de állítólag csak a kezdet nehéz, amin gyorsan túl kell jutni, és ennyi az egész.
7. Mit szeretnél elérni a blog írásával?
hogy minél több emberrel megoszthassam azt, amit tanultam, amit ki tudok hozni a kreativitásomból. Szeretném azt, ha minél több embernek tetszene az, amit teszek, és amiket készítek. Nagyon boldoggá tennének, ha visszajelzéseket is kapnék munkáimról, mert akkor biztos lennék benne, hogy tényleg szeretik, és tetszik is, amit csinálok.
8. Kedvenc képed/képeid amik inspirálnak.
Hamarosan láthatjátok azokat is.
9. 5 kedvenc szépségápolási terméked.
1.Coastal Scents
2. Kryolan
3. Malu Wilz
4. Sleek
5. Nyx
10. Milyen híresség, ki vagy mi inspirál téged?/Képet is tartalmazhat/
Mindenki aki hisz bennem, meg a képességeimben, és természetesen, akik szeretnek engem.
Nagyon szeretem Tyra Bankst.
A Toppmodell leszek műsora, az nagyon inspirált engem.
Ő velük feltöltődöm,csodálom őket.
Sok mindenből tudok meríteni ihletet, többnyire képek,zene, smink,
frizura stb...
+ a ráadás 11.
Mi az élet filozófiád?
Az, hogy mindenkitől lehet valami érdekeset, valami, újat tanulni, ami előre visz az életben, kérdés, hogy ki, hogyan fogadja az új dolgokat?