2010. július 26., hétfő

Csipke inspiráció


Öcsikémék eljöttek hozzánk látogatóba a barátnőjével, Ágival.
Beszélgetés közben „ csipke „ ihletet kaptam ahhoz, hogy kisminkeljem.
El is kaptam őt gyorsan, felmentünk a fürdőszobába sminkelni, ahol iszonyú meleg volt.
Szerencsémre a smink nem folyt össze, de nagyon gyorsan kellett cselekednünk, mert majd megsültünk közben./ ingyen szauna van a lakásunkban, ha, ha, ha. /
Mindehhez szükségem volt elsősorban egy csipkére, amit az arcára helyeztem,
 / szegénykémet, még ez is iszonyúan melegíthette, de mit ki nem bírt, hogy a sminkelési vágyaimat kielégítse, és ezt mind értem tette, amiért én nagyon hálás vagyok neki, Köszönöm neked Ági! /
Elsősorban lealapoztam az arcát,  Kryolan Aquqcolor alapozóval, és ezután festettem ki a ráhelyezet csipke körvonalait a NYX fekete pigmentporral.
Ezt követően, amint levettem a csipkét, Miss Rose négyes szemhéjfesték lila színével körbesatíroztam a csipkés felületet.
Ez után következett a szem festése.
Mivel Ági kontaktlencsét visel, ügyeltem arra, hogy a szempilla töveit kevésbé érje a festék, így halványan csak egy fehér árnyalatot adtam az alsó, belső szemzugának, Avonos colortrend fehér szemceruzával.
A külső vonalait meghúztam Malu Wilz fekete zselés szemkihúzó tussal.
A szemhéj részénél, belülről kifele haladva színátmenetesen vittem fel a festéket.
NYX fehér pigment porral kezdtem, és ahogyan haladtam kifele, középre ugyan azt a színt, amivel a csipkét satíroztam be, Miss Rose négyes szemhéjfesték lila színnel folytattam, majd NYX fekete pigment porral fejeztem be a satírozást.
Meg kell, hogy mondjam, ebbe a melegbe nem volt egyszerű összehozni ezt a műveletet.
A szempilláját is Avonos super magnify mascara szempillaspirállal festettük.
A száját Avonos 24 k Gold Amethyst Gold csodálatosan szép, színmegújító ajakrúzzsal festettem, amit megelőzve halványan Mystery Mauve szájkontúrceruzával húztam ki.
A legvégén Alverde Arany- Bronz kőpúderrel befejeztem a sminket, ami egy kis fényes csillogó hatást kelt az arcnak.
Egy kis plusz: utólagosan, hogy mégjobban feldobjam, csillogó dekorációval díszítettem.
A hajába rózsás hajgumit illesztettem, és kész is az összhatás.












Egy videót szeretnék megosztani, ami engem nagyon elvarázsolt, és inspirált, a csipkés smink készítésére.

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás