2010. augusztus 18., szerda

Ági 50-es évekbeli retró frizurája.




Ezt a frizurát többféleképpen lehet elkészíteni, én a vízhullámmal készítettem, más nevén Marcell hullám, Francia hullám, sőt hallottam már /Finger waves/ azaz ujj hullámnak is.
Van még ezek közül a vashullám, amit viszont hajsütővassal / pörgettyűs, amit pörgetni kellet, hogy hűljön /






készítettek el, de ezekkel bonyolultabb volt a munkálat, mert ezekkel a sütővasakkal visszafordíthatatlan roncsolásokat lehetett elérni, ha nem vigyáztak kellőképp. Óvatosan kellett velük bánni, nem volt mindegy, meddig tartották a hajon, ugyan is nem lehetett összehasonlítani a mai modern hajsütővasakhoz az akkori gázon, vagy spirituszlángon melegített hajvasakat.
Azokon aztán tényleg nem volt hőfokszabályzó, mint a mostani eszközökön, és ami nagyon fontos, hogy egy vékonyabb szálú hajat, 150- 160 C-fok fölött nem szabadna sütni.
A másik nagyon fontos dolog, hogy amikor a hajunkat csavarjuk rá a sütővasra, ott is figyelni kell, ne törjön meg a hajunk, az sem nyújt szép látványt.
A festett szőke hajról nem is beszélve.
Ott aztán el lehet érni azt a hatást is, hogy nyúlni kezd a haj, vagy mattá válik, a roncsolás következtében.

Szóval ezért inkább maradtam a vízhullám mellett.
Annakidején ez, a tanulók rémálma volt, /talán most is az/, mert ebből kellett vizsgázni.
Nagyon nehéz elkészíteni, de ha kellőképpen gyakorol valaki, akkor idővel könnyebb lesz, és akár 15- 20 perc alatt is el lehet készíteni.
Ami legfőbb szükséges kellék ehhez, az a fésű, vizes spriccelős flakon, és a hullám csipeszek.
A munkálatokat úgy kezdjük el, hogy jól benedvesítjük a hajat, én szoktam ilyenkor balzsamot, és rögzítőt is fújni rá.
A balzsam összeszedi a hajszálakat, a rögzítő, meg odatapasztja. /sok választási lehetősége, nincs ha, ha, ha./
Először végigfésülöm a hajat egyenesre, utána kialakítom az első hullámot úgy, hogy egy félkörívet húzok a fésűvel, miközben a mutató, és középső ujjam közé összecsípem a hajat, ezután beletűzöm a hullám csipeszt.
Ezt követően, megint jön egy másik félkörív a C, utána a D, megint C, megint D.
Egészen addig, míg el nem fogy a frizuránk.


Hát röviden így készült el ÁGI FRIZURÁJA is, amit előzőleg oldalt választékkal készített hullámokkal oldottam meg. Hátul laza lófarokba kötve, tincsenként ujjam köré csavarva tűztem le.






Díszítésként tollakat, virágokat tűztem hajába.

ÁGI SMINKJE.


Arcát lealapoztam a szokásos Kryolan Aquacolor alapozóval, de hogy őszinte legyek ezt már megtettem előzőleg.
Ugyanis az előző Pinup Girl-es sminket alakítottam át teljesen.
Csak a szeméről mostam le a sminket, így könyebb dolgom volt.
Először is a szemhéját Kryolan Aquacolor 070-es fehér vizes alapú szemfestékkel festettem ki.Ezzel megadtam neki az alapot.
Ezt követően a belső szemzugából indulva közepéig rózsaszín Manhattan No 61 P szemfestéket vittem fel,amit NYX Purple Pearl pigmentporral folytattam.Átsatíroztam a szemhéj közepétől kifelé haladva a szemét, aminek a felső rétegét kiemeltem egy csíkban fekete színű Oriflame - mono eyeshadow esencials  - Midnight Black szemhéjfestékkel.
A fölső szemhéját és a fekete csíkban kiemelt részt, összesatíroztam a Miss Rose paletta lilás színeivel.
Fekete ecset tussal ismét kihúztam szemeit, Avon supershock szempillaspirállal íveltem szempilláit.
Száját ugyan arra a színre hagytam, mint a Pinup Girl-es sminknél.
Szájkontúr: Avon - glimerstick lip liner - Mystery Mauve.
Ajakrúzs: Avon – 24 k. Ametist gold.
Az arcára a fantáziamintát ecsetes szemtussal rajzoltam fel.
Végül befejeztem a sminket Oriflame – shimmering loose powder – Natural Nude színű púderrel, hogy kissé csillogó, selyemfényű hatást érjek el.




















Utólag készítettem egy összeállítást a Marcell hullámról.
Hogy tetszett?



6 megjegyzés:

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás