2010. október 2., szombat

Ági titokzatos Arab sminkje.


Nagy ámulattal tudom nézni, amilyen szakértelemmel készítik a sok szép gyönyörű Arab sminkeket.
Szívesen elsajátítanám, az Arab smink művészetét, nagyon érdekel, és természetesen nagyon tetszik.
Gondolom ezeket a sminkeket, speciális anyagokkal készítik, hogy ennyire látványosak, és gyönyörűek lesznek a kész művek.
Nos az Arab kultúrát egyáltalán nem irigylem.
Az már nem annyira izgalmas számomra, mint a smink, de gondolom, aki ebbe a kultúrába született, annak többek között az sem furcsa, hogy csadort kell viselnie.
Viszont az is meglehet, hogy számukra, a mi kultúránk a furcsa.

A csador egy kendőszerű ruhadarab, ami a fejet, és az arcot takarja a szemeken kívül, ez a Muszlin nők viselete.
A muzulmán nőktől elvárják a fátyol viselését, a jó hírnevük érdekében.
A fátyol és a fejkendő viselését, már kilenc év feletti nőktől elvárja az iráni Iszlám Köztársaság, ez 1979 óta vált kötelezővé.
Most már egyre többen hordanak színesebb, hímezett, flitteres fejkendőt, igaz ezt csak a fiatalabbak körében, viszont az idősebb konzervatív vallásos hölgyek körében inkább a fekete csador a menő.
Általában ez a viselet, azoknak a nőknek előírás, akik az iszlám síita vallás szerint élnek.

Iránban nincsenek szórakozóhelyek, és az alkoholfogyasztása is tilos. Börtönbüntetés jár érte.
A lányos szülők biztonságban érezhetik magukat ez által, hiszen a ruhájuk is teljesen elfed mindent.
Különböző neműek nem érinthetik meg egymást. Kézfogás is tilos nyilvános helyen.
A házasság előtti szexuális kapcsolatot a törvény bünteti.
Ha a vallási rendőrség egy lányt paráználkodáson ér, állítólag,akár szüzességi vizsgálaton is keresztül eshet.
De akkor hogyan ismerkednek?
Házibulikban, teadélutánokon, mozikban.
Egyszer régebb a tévében láttam egy műsort, és a riport alany azt mesélte éppen, hogy a fiatalok igen is összejárnak barátokkal szórakozni, de amíg mind a kétnemű társaság együtt van, addig kötelező a csador viselése.
Amint a fiúk a lányoktól külön szobába vonultak, onnantól kezdve szabad a pálya, mindenki leveheti a takargató öltözetet, ami alatt igencsak szép rucik és frizurák lapulnak.
A lányok, lányos dolgokról, a fiúk fiús dolgokról beszélgethetnek egymással.
Ilyenkor a lányok, nagy gondot fordítanak egyetlen látható testrészükre, az arcukra, amit erőteljesen sminkelnek, illetve a frizurájukra, és a divatos öltözködésükre is.

Milyen jó, így nem is tudnak erkölcstelenül viselkedni, és még az a veszély sem áll fenn, hogy valamelyik beleszeret a másik barátnőjébe, vagy barátjába.
Vagy mégis?
Minden esetre ez nagyon érdekes.

Remélem tetszett ez a kis bevezetés Ági titokzatos Arab sminkjébe.
Most már nem is szaporítom a szót, nem tudom mi ütött belém, amikor igazából én nem a szavak, hanem a tettek embere vagyok…
Íme az első négy kép, alias Ági csadorral, azaz egy sima mezei kendővel, amivel mindenét eltakartam, kivéve a szemeit.
Szegény Muszlin nők, hát be kell, hogy valljam, nem irigylem őket.
Mire meg tudtuk állítani a kendőt a fején… nem volt egyszerű.
Lehet, hogy ezen a képen kissé jobban hasonlít egy ninja imitátorra, aki lilába öltözött, de nézzétek el ezt nekem.
A sminkje most a lényeg.






A következő képeken már egészében látható a sminkje.


Ági, légy szíves, most már vigyázz az erkölcseidre.
Reméljük, büntetés nem jár érte.
Húúú Ági, itt nekem valakire nagyon emlékeztetsz.








Különösen ezen a képen.

Á, meg van. Szűz Mária.
Ő rá emlékeztetsz.
Eszméletlen mekkora a hasonlóság, ez gyönyörű.





Itt a további képeken Ági teljesen kivetkőzött önmagából.
Szóval fiúk, ti most már ide sem nézhettek!
Tiltja a Törvény!
Ági gyönyörű voltál ebben a sminkben.
A csador feltekerését, még gyakorolnom kell, ígérem következő alkalomra, már jobban kitanulom a szakmát, sőt, ha jól fog sikerülni, még én is viselni fogom J.









SMINK ELKÉSZÍTÉSE:
Alapozó:
Kryolan - Aquacolor- nass sminke.
Szemöldök:
Lady Ann - eyebrow - fekete, és
Avon - blonde - szőke szemöldök ceruza.
/Avon termékeket, a hozzád közeli tanácsadónőktől szerezheted be, én is ezekkel a termékekkel foglalkozom, így könnyebb volt a beszerzésük./

Szem:
Kryolan – Aquacolor 070 - fehér szemhéjfesték.
Nyx - white pearl - fehér pigmentpor,
Nyx- lilac pearl - halvány lila pigmentpor,
Nyx– purple pearl – sötét lila pigmentpor,
Nyx – black pearl – fekete pigmentpor.
Malu Wilz – fekete zselés szemkihúzó tus.
Super Shock – Avon – szemspirál.
Ajak:
Szájkontúr: glimmerstick – mystery mauve – Avon ceruza,
Glazewear Sparcle – Dazzling Diamond – Avon szájfény.
Púder:
Alverde – kőpúder a bársonyosan matt arcbőrért./Itt bővebben olvashatsz erről a kozmetikumról./

















Készítettem az Arab sminkekről is a Polyvoron egy összeállítást, remélem tetszeni fog.



2 megjegyzés:

  1. As usual, mesmerizing =) I especially love photo number 5. The combination of eyeshadow and blue eyes is just 'wow..'

    By the way, I like the NYX pigments. I have quite alot but rarely have the chance to wear them because they are so shimmery and pigmented.

    VálaszTörlés
  2. To post a thank you Isabel!
    I also really like the NYX pigments.

    VálaszTörlés

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás