2010. május 29., szombat

HAJPÁNTOK

Pár saját ötlettel szeretném gazdagítani, előző bejegyzésemet, hogyan lehet egyedi hajpántot elkészíteni akár gyermekünknek, ajándékba,vagy saját magunknak.
Ezt az egyszerű hajpántot, még Drága Nagymamám tanította nekem kiskoromban, amit meg szeretnék osztani veletek.
Ha kreatívak vagytok,ezekből szebbnél szebb házilag készített fejpántokat tudtok varázsolni magatoknak, újabb és újabb ötletekkel feltúrbózva.
Először is, kell hozzá egy fej hosszúsághoz mért szalag,a nekünk tetsző színben.
Utána, még egy, amit befércelünk.
Miután beférceltük a szalagot, az után összehúzzuk,és a szalagot kör-körös ívben eligazítjuk, úgy, hogy egy rózsa formát kapjunk.
Ez után rávarrjuk a szabadon lévő szalagra,úgy hogy ne középre essen a rózsa.A két végére gumit varrunk, és már kész is.Ez az egyszerűbb változat,de ha komolyabbat szeretnénk,akkor be kell szereznünk még egy-két hozzávalót.
Azokból már igazán szépeket alkothatunk.













































































2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat.
    Nagyon HÁLÁS vagyok mindenkinek,aki eddíg is lelki támogatást nyújtott,és segít az álmaim megvalósulásában.
    Többek között a Férjecskémnek,Szüleimnek,és Barátaimnak Köszönök Szépen mindent!!!

    VálaszTörlés

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás