2010. május 18., kedd

HAJ GÖNDÖRÍTÉS

Akiket egyenes hajjal álldott meg a sors, azok általában göndör hajat szeretnének.
Személy szerint én nem vagyok híve a tartós hullámosításnak, mert egy jó hajvágással is, csodálatosan feltudjuk dobni a frizuránkat.No meg, kifejezetten erre a célra is készítettek számos, megfelelő hullámosító eszközöket.
Itt is ugyanazok az eljárások, technikák, mint az eddigieknél.
-hajszárítás
-feltűzés
alulról-felfele haladás módszer
-védelem
-utolsó felvonásként: waxolás,hajlakkozás a rögzítésre.


Egy pár képet szeretnék mutatni, hogy milyen szép hatást lehet elérni a tartós hajhullámosítás nélkül is, amit ha megununk, csak leöblítjük, vagy megmossuk hajunkat, és már kész is, egy másik új frizura.Azért nem vagyok híve a tartós hullámosításnak, mert azt nem könnyű visszacsinálni, ha mégsem tetszik a végeredmény, és még a hajunkat is roncsolja!
Vannak már enyhébb kiszerelésű dauervizek is, de akinek hosszú és dús haja van, annak igen csak rövid életű, ezért nem is szoktam ajánlani.
Íme az első két kép,itt modellemnek,Sági Melindának csavarokat helyeztünk a hajába.
Megmosott haját kissé haj haboztam és megszárítottam, mielőtt felcsavartam,ezután burába megszárítottam.Ilyen lett a végeredmény.






Melinda haját ezen a következő képen, hajsütő vassal göndörítettem.A végeredmény ilyen lett:




Nos ha mégsem göndör, vagy hullámos hajat szeretne, egy szempillantás alatt átváltozhat haja egyenesre.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás